Igazi nyugalomra leltem egy medencében

A munkám miatt nagyon stresszesek a mindennapjaim. Egy multi cégnek dolgozom, viszonylag magas beosztásban, de a vezetőktől érkező nyomás engem sem kerül el. Minden évre, negyedévre, hónapra, és hétre, meghatározott célok vannak kitűzve elénk, és ezeknek a teljesítése a biztosíték arra, hogy nem veszítjük el a munkánkat. Határidőkkel és teljesítendő feladatokkal bombáznak minket nap, mint nap.

Hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

Sok munka, kevés alvás, sok stressz.

Nem hangzik túl egészségesen, és sajnos nem is az. Épp ezért, az elmúlt hónapokban nagyon sok időt fordítottam arra, hogy valahogy lelki nyugalmat találjak, és kikapcsolhassam az agyam, legalább csak fél órára.

Próbálkoztam spirituális eszközökkel, különféle masszázsokkal, és még természetgyógyászok véleményét is kikértem, de semmi nem használt.

Végül a megoldást a szomszédom kertjében láttam meg. Nándi is hasonló pozícióban dolgozik, mint én, de egyik délután arra lettem figyelmes, hogy halál nyugodtan lazul a medencéjében.

Ez eddig miért nem jutott eszembe?

Elhatároztam, hogy nekem is kell egy ilyen. Ha valami, akkor a medence vásárlás lesz az, ami meghozza majd a várt eredményt.

Gyorsan be is kapcsoltam a számítógépem, és elkezdtem keresgélni az interneten, hogy hol érdemes medencét vásárolni.

Így találtam rá arra az oldalra, ami áttörést jelentett számomra a stressz legyőzésében. A bestmarkt.hu-n többféle medencét is találtam, nagyon jó áron.

Még én magam sem tudtam, hogy milyet szeretnék, ezért kicsit körbenéztem az oldal találatai között. Ekkor akadt meg a szemem egy jakuzzin. Mi lehetne ennél pihentetőbb?

Gyorsan rá is kattintottam a találatra, és kicsit jobban utánanéztem a terméknek. A leírásból minden fontos információt megtudtam. 2-4 személy kényelmesen elfér a jacuzziban, aminek a térfogata 916 liter, és a mélysége 66 cm. Tökéletes!

A csomag mindent tartalmaz, amire szükségem lehet, szóval nem is kell semmi mást vásárolnom a medencézéshez.

Még mielőtt kosárba tettem a terméket, utánanéztem egy-két információnak az oldallal kapcsolatban is. Tudatos vásárlónak tartom magam, így ezt minden alkalommal megteszem, amikor új helyről rendelek valamit.

Kiderítettem, hogy a webáruház rendelkezik több biztonsági minősítéssel és oklevéllel is, illetve a megbízható bolt minősítést is elnyerte.

Ha ez nem lenne elég, a jacuzzira, amit rendelni szeretnék, a gyártó 24 hónapos garanciát vállal, illetve, ha nem tetszik a termék, 14 napig indoklás nélkül visszaküldhetem.

Ha az oldalon feltüntetett információk ellenére még mindig maradt volna bennem kérdés, akkor pedig bizalommal kereshettem volna az ügyfélszolgálatot e-mail, vagy telefonhívás formájában. Erre most nem volt szükségem, hiszen minden kérdésemre kielégítő választ találtam a honlapon.

Így már nem volt más hátra, megrendeltem a terméket. A rendelés folyamata, és a fizetés is rendkívül gyors volt, és egyszerű volt.

A futár 4 munkanap elteltével érkezett meg hozzám az új jacuzzimmal. Kérhettem volna személyes átvételt is az üzletben, de így kényelmesebb és egyszerűbb volt a folyamat.

Amilyen gyorsan csak tudtam, beüzemeltem a házi wellness részlegem, és megkezdődhetett a pihenés.

Sosem gondoltam volna, de a medence vásárlás mentett ki a stressz fogságából.