Már a buta kvízkérdésekben is a vízparti álomhelyszínek fogtak meg
Gyerekkoromban nagyon szerettem azokat a kvízeket kitölteni, amik a személyiségemet boncolgatták. Persze nem kell semmi extrára gondolni, ezek ugye legtöbbször a tinimagazinok 5 perc alatt összetákolt, minden szakmaiságot nélkülöző kvízei. Mégis, én nagyon bírtam ezeket, különösen, amik a lélekkel foglalkoztak. A legjobban az olyan kérdéseket szerettem, ami kisebb ábrándozást indított el aztán az emberben. Például, hogy ha választanom lehetne, akkor hol tölteném a vakációm, vagy hova vonulnék el a legszívesebben. Egy forró strandra? Egy havas kis házikóba az Alpokban? Egy erdőszéli tisztásra? Városba vagy vidékre? Ezeket az opciókat nagyon szerettem mérlegelni és átgondolni, milyen is lenne, ha ilyen helyeken tölteném a vakációmat.
Álmaim csapatépítője valósulhat meg a BalatonPRO-val
Engem egyébként mindig is a vízpart vonzott, nagyon szeretek víz közelében lenni. Van talán abban a mondásban valami, hogy az élet is onnan indult, én kifejezetten érzem a víz jótékony hatását. Így amikor felmerült, hogy a céges csapatépítőnket is esetleg vízparton tartanánk meg, nagyon fellelkesültem, és én voltam az első aki elkezdett utánanézni a lehetőségeknek. Hamar rá is találtam a megoldásra… Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu! Így hirdette magát az az oldal, amire végülis rákattintottam. Rögtön meg is mutattam a kollégáknak, és mindenkinek nagyon megtetszett a BalatonPRO ajánlata. Fel is hívtuk a céget egyeztetés céljából, akik készségesen válaszoltak minden kérdésünkre, és segítettek elindulni a szervezésben. A megkeresésekre egyébként nagyon gyorsan reagálnak. Árajánlatot akár az oldalon található online űrlap segítségével is lehet kérni. De ha igazán gyors válaszra van szükségetek, gyorsított ügymenetben akár egy napon belül választ kaphattok a kérdéseitekre!
Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu!
De persze nem is erről akartam mesélni nektek, hanem a programokról. Tulajdonképpen mindegy is, hogy egy nagy, több száz fős vállalat részére szerveztek programot, vagy kisebb, 8-15 fős csapatok tréningjén gondolkodtok, a BalatonPRO tényleg minden kívánságotokat teljesíti! A fiatalabbak (köztük jómagam is), a SUP csapatépítés lehetőségére kapták fel a fejüket. Ha tudsz úszni és nem félsz a vízben, akkor ez egy tökéletes választás lehet a részedre – ha azonban ez nem áll fenn, akkor a csapat egyéb programlehetőségeket biztosít a számodra. A nagy buli előtt pár perces oktatásban is részesülnek a résztvevők, hogy megfelelően tudják használni az eszközöket. De népszerű választás lehet egy balatoni vitorlázás is – ezt biztosan mindenki élvezni fogja, és nem lesz, aki pánikolna a vízen.
A bevállalósabb csapatok pedig akár csapatversenyeket is rendezhetnek. A BalatonPRO csapata szerint erre ugyancsak kiválóan alkalmas lehet a sárkányhajózás, vagy az evezés is, egy kis balatoni fürdőzéssel egybekötve. De azoknak sem kell csüggedniük, akik tényleg nem érzik komfortosan magukat a vízben. Ebben az esetben segítség lehet, hogy van lehetőség quad túrán részt venni, vagy akár indoor, azaz beltéri csapatépítő programokban is lehet gondolkodni. Sőt, a BalatonPRO csapata abban is tud segíteni, hogy a vízparti és a szárazföldi programok összeérjenek, vagy egy csapaton belül egyszerre valósulhassanak meg! De még a rossz időjárásra is van B tervük, hiszen a heves esőzés vagy nagy erejű szél adott esetben keresztül is húzhatja a számításainkat a Balatonon. Persze a BalatonPRO erre az eshetőségre is felkészült ,és számtalan lehetőséggel várnak bennünket egy hotel rendezvénytermében. Professzionális csapatépítés a Balatonon – balatonpro.hu, engem abszolút meggyőztek! És ti hová szoktatok menni céges csapatépítőre?