Először is, én ugyan nem tartom magamat túlságosan babonásnak vagy ilyesmi, de szeretek magamnak jósolni a tarotból, illetve ha valaki jobban hozzá értő jósol nekem. Őszintén szólva én inkább tekintek az ilyen “misztikusnak” beállított dolgokra úgy, mint az önismeret, és annak fejlesztésének egy formájára. Nem feltétlenül kell belelátni a rosszat. Valaki szeret kerti boszorkánykodni? Csinálja csak, le merem fogadni, hogy nagyon szép növényei vannak, mert oda figyel rájuk. Az, hogy ők vajon tudnak e a másik emberre hatni, főleg negatív értelemben, abban nem vagyok olyan biztos. Az már inkább az ilyen önbeteljesítő jóslat rész, hogy rosszat mondanak, te bele is éled magad, és csodák-csodája valóra is válik.
Na ez nem egy ilyen kártya olvasás volt. Ági, a barátnőm, aki rendszeresen, de legalábbis rendszeresebben használja az arkánumot, mint én, szépen megvetette a lapokat, megbeszélgettük, hogy szerintünk hogy állnak össze, majd másra terelődött a szó. Mostanában eléggé nyomasztott, hogy milyen keveset értek a felnőttek világához, holott legálisan már négy éve (te jó Isten!) az vagyok. És persze, hogy nem a legegyszerűbb témával kezdtem, mert ugyan miért tenném! Nem nekem a biztosításokra kellett rákattannom.
Na de hogy jön ide a lakás biztosítás, kérem?
Az egész ott kezdődött, hogy az egyik kutyánk (mert három van) megbetegedett, és elég magas lett volna a költsége, szóval a nővérem felvetette, hogy ezért a lakásbiztosításunk amúgy nem fizetne? Szóval én nagy lendülettel elkezdtem nézegetni, mit és hogyan meg merre, ha lakásbiztosítást akarnék kötni esetleg. Talán az egyik legérthetőbb és hasznosabb oldal a pannonsafe volt. Egyrészt minden biztosítási formánál részletesen leírják, mi tartozik bele, esetleg mikor van rá szükséged, és ha igen, mi a teendő. Másrészt nagyon modernnek találtam, hogy nem kell külön ímélt írni, vagy telefont ragadni, ha kérdésünk van, hanem megkapjuk a tökéletes ötvözetet, a messengert. Egyszerre gyors és informális, de azért kulturált.
A kalkulátoron keresztül akár az ár a fontos, és a legolcsóbb lakásbiztosítás érdekel, akár részletekbe menő elemzést akarsz, mind kettő jó. Épp csak attól függ a dolog, neked mik a prioritásaid. Ráadásul nincs az a megszokott stressz, hogy Úristen, nem tetszik mégse, amit mondanak, de hogyan utasítsam el őket szemtől szembe. Hát lesül mindjárt a bőr a képemről, hogy három órán keresztül itt törte magát aztán nemet mondok neki. Ezzel az online formátummal akkor váltasz máshova, vagy kötsz szerződést amikor akarsz. Nem egyszerre fogják az agyadba tömködni az össze információt, és nem is kérik, hogy dönts azonnal. Plusz, ha jól megnéztem válogathatsz is a különböző biztosítók közül, ha ezt a legolcsóbb lakásbiztosítási formát választod. Adott hogy a rendszer a legolcsóbbat ajánlja majd neked, de nem feltétlenül kell azt kiválasztanod, mint már mondtam.
Mivel ennyire tetszett anyáéknak is le akartam dicsekedni (mer én egy akkora pleaser vagyok), hogy mit találtam. Nagyon meglepett, mennyire érdekelte őket. Főleg, hogy anya sokáig a pénzügyi szektorban dolgozott, úgyhogy ő mindenre szuper kritikus. Szóval, ha nektek is esetleg efféle problémáitok akadnának, kattintsatok a linkre. Nem csak lakásbiztosítás esetén (nyugdíj, casco stb., amit csak akartok)
Na de lassan már én is ilyen telemarketingbe megyek át. Minden kedves olvasónak kívánom, hogy legyenek stressz mentes mindennapjai.