A gyógyító ház marketingjében segítséget kellett kérnünk

Azt szerettem volna, ha a kis vállalkozásunkról, a gyógyító házról minél többen tudomást szerezzenek, hogy sokan jöjjenek el hozzánk és sok embernek tudjunk segíteni gyógyulni. Mindig is én kezeltem a kis vállalkozásunk marketing ügyeit, mindig én gondoltam ki, hogy milyen csatornákon, hogyan kommunikáljunk, de sosem hozták az ötleteim a várt eredményt.

A honlapunk a Google harmadik oldalán jelent meg, a hirdetéseinkre alig voltak aktivitások és mindig ugyanazok az emberek jártak nálunk, nem nagyon lettünk népszerűbbek, akik pedig hallottak rólunk, mind már meglévő vendégeink ismerősei voltak.

Nehéz volt elengedni a dolgot, de úgy döntöttem, professzionális segítségre van szükségünk, hiszen szemmel láthatóan nekem nem ment, eredménytelennek bizonyultak a törekvéseink. Online marketing tanácsadás és kivitelezés – írtam be a keresőbe, majd kezdtem el böngészni a megannyi találat között.

Kiderült, hogy elég sok cég van, akiknek a fő tevékenysége az online marketing tanácsadás és kivitelezés. Nekem ezek között kellett megtalálni a legjobbat. A keresobenelso.hu oldalon találtam meg azt, amire szükségem volt.

A cég foglalkozik linképítéssel, keresőoptimalizálással, weboldal szerkesztéssel, kiadványokkal, arculattervezéssel, hirdetéskezeléssel és tanácsadással is. Így kerültem hozzájuk, hiszen nekem ezek közül mindenre szükségem volt.

A segítségükkel felturbóztuk a weboldalunkat, új logót készítettünk, a grafikai elemeket is átterveztük, terveztünk egy új arculatot az egész cégnek.

A keresobenelso csapata minden hónapban azon munkálkodott, hogy a gyógyító ház benne legyen az első 10 találatban a keresőkben, és nekik hála egyre több ember ismerte meg a nevünket.

Nehezen adtam ki a kezeim közül az online marketinget, de így, több hónap együttműködés után be kell látnom, hogy sajnos nem voltam valami jó benne. Nagyrészt elég eredménytelenül zárultak a kampányaim, a hirdetésre elköltött összegek nagy része telesen felesleges volt.

Szerencse, hogy rátaláltam erre a cégre, akik igazán értenek ahhoz, hogy mit csinálnak. Nagyon sok más olyan vállalatnak segítettek már, akik hozzánk hasonlóan megjelenési gondokkal küzdöttek. Pedig manapság egy cég már nem engedheti meg magnak, hogy ne legyen számottevő jelenléte az online térben hiszen 2021 van, és amióta megjelent a Covid, az emberek online térben való jelenléte csak még nagyobb lett.

Örülök, hogy sikerült egy ilyen jó céget találnom. Ők valóban értenek az online marketinghez, nagyon sokat segítettek a égnek, hogy több ügyfelünk legyen és hogy sokkal többen megismerjék a gyógyítóházat, az üzenetet, amit képviselünk.

Örülök, hogy őket választottam. Nagyon sok elégedett partnerük van, és már én is egy vagyok közülük. A honlapjukon meg is lehet nézni, milyen cégekkel dolgoztak együtt, vannak vélemények a szolgáltatásaikról a velük való közös munkáról is.

Jó kis cég, szép eredményeket értem el a segítségükkel, és ne is dolgoznak drágán. Én hasonló eredményeket csak jóval nagyobb befektetett összegekkel tudtam volna elérni.

Hála a keresobenelso.hu oldalnak, sokkal többen ismerik a nevünket, egyre több a vendégünk, sokan keresnek fel minket és veszik igénybe a szolgáltatásainkat. Egyre többektől kapjuk azt a visszajelzést, hogy az interneten találtak minket, szóval az online marketing sikeres volt. Felpörgött a vállalkozás, a honlap, aminek nagyon örülünk.

Mindenkinek ajánlom a keresobenelso.hu céget, aki hasonlóan online marketing problémákkal küzdenek, mint én. Szerintem ők a legjobb online marketing tanácsadással és kivitelezéssel foglalkozó cég, akikkel csak dolgozni lehet. Könnyen ment az együttműködés, mindketten nyitottak voltunk a másik ötleteire, a bizalmam pedig meghozta a gyümölcsét.