A gyógyító háznak is kellett kis segítség a vízszereléssel

Gyógyulni. Olyan sokrétű ez a fogalom. Ha megsérülünk fizikailag, mindig vigyázni kell a sebre és el kell látni, hogy begyógyulhasson. Ugyanez igaz lelki síkon is. A mai társadalmunkra az jellemző, hogy az ilyen lelki problémákat általában semmisnek tekinti. Annyi megoldást kínál csak rá, hogy ha bármilyen traumával szembesülünk, akkor csak össze kell szednünk magunkat. Elvégre menni kell dolgozni, vigyázni a családunkra és ezt nem tudjuk megtenni, ha a sebeinket nyalogatjuk.

Szerintem azonban rengeteg káros hatása lehet annak hosszútávon, ha nem nézünk szembe a traumáinkkal. Pillanatnyilag azt érezhetjük, hogy jobb ez így mindenkinek és nem akarunk másokat terhelni a gondjainkkal, de ezek a dolgok más területeken meg fognak mutatkozni. Lehet a gyermekünkön fogjuk levezetni a gyermekkorunkban szerzett traumákat. Senki sem akarhatja ezt, ezért is hoztuk létre a gyógyító házat, ahol egy kicsit mindenki magába nézhet.

Az befelé figyelést azonban megzavarta egy külső gond, mégpedig, hogy csőtörés történt az épületnél. Próbáltuk a lehető legnagyobb türelemmel és nyugalommal kezelni ezt a problémát. Felmentünk az internetre, hogy átnézzük, hogy kinél lehetne a lehető leggyorsabban megoldani a csőtörést. Egy SOS vízszerelés Buda kiírásra lettünk figyelmesek és úgy döntöttünk, hogy ezt nézzük meg először.

Az SOS vízszerelés Buda felirat egy Vízszerelés nevű oldalra vitt minket. A lélek gyógyításához értünk, sajnos a csövekéhez nem, úgyhogy reméltük, hogy az oldal jól átlátható lesz. Az oldal színe nagyon tetszett, mivel megnyugtató volt, mint az óceán. A szentimentális részt mellőzve pedig azt éreztem, hogy a színek nem zavarták meg egyáltalán a tájékozódást. Az egész oldal modernnek tűnt és lényegre törő volt.

Tetszett például, hogy a számukat rögtön az elején már ki is írták egy nagy, piros szövegbuborékba ágyazva. Ha rákattintasz egy SOS vízszerelés Buda feliratra, akkor nagy eséllyel a gyors megoldás miatt teszed ezt. Ebben az esetben jó, ha nem kell magadat több oldal szövegen átrágnod, mire elérsz a lényegi szolgáltatáshoz. Fellépsz az oldalra, meglátod a telefonszámot, tárcsázol és már úton is vannak a vízszerelő szakemberek.

Mi azonban a gyógyító háznál ennél kicsit részletesebben is meg akartuk érteni, hogy mik a teendőink csőtörés esetén. Rákattintottunk a fejlécben található „vízszerelés” opcióra. Megjegyezném még, hogy ehhez semmilyen komplikált menüt nem kellett navigálnunk. A Vízszerelés oldalán elérhető összes szolgáltatást egy gombnyomás segítségével el tudjuk érni, mert mindegyik fel van sorolva egymás mellett a felső menüben.

Miután eljutottunk a kifejezetten vízszereléssel foglalkozó részlegre, egy nagyon olvasmányos szöveg fogadott minket. Külön tetszett, hogy többféle tagolást is használtak. Ezzel fenn tudták tartani az érdeklődésünket az olvasás egész procedúrája alatt. Rengeteg dologról életemben először hallottam ennek a szövegnek a keretében. Azt éreztem, hogy a világ egy újabb kis szeletét érthetem meg a Vízszerelés oldalának segítségével. Meg persze azt is fel tudtam fogni, hogy mi a pontos megnevezése a jelenlegi problémánknak.

Ennek segítségével hamar el tudtam magyarázni az ügyintézőnek a részleteket. Ő biztosított afelől, hogy meg fogják oldani és nemsokára ki fog érkezni pár szakember. Így is lett. A csőtörést meglehetősen rövid idő alatt elhárították és még jól el is tudtunk beszélgetni közben. A hozzáállásukon látszott, hogy számukra ez nem csak egy munka, hanem szenvedély is. Emiatt választom őket azóta is, ha bármi hasonló problémába ütközöm.