…avagy hogyan lett az álomból majdnem rémálom
Vidéki születésű lányként mindig is a nagyvárosba vágytam tini koromban. Valahogy ez más világ volt, a fény és csillogás, a lehetőségek végeláthatatlan tárháza.
Aztán gimi után úgy hozta a sors, hogy Budapestre költöztünk, anyu tesó és én. Sok évig éltünk a városban, Budán és Pesten is, de egyértelműen a budai oldal a favorit nálunk, így a leghosszabb kedvenc időszakomat a II. kerületben töltöttem családommal, ahol egy kis házat béreltünk.
Viszont az évek során kiderült, hogy a bérelt ház nem épp költséghatékony energetikai szempontból. Iszonyú összegekért tudtuk kifűteni telente, így elhatároztuk, építkezni fogunk. Mivel nem vagyunk milliárdosok, így a pest közeli települések zártkertjei jöttek szóba és a könnyűszerkezetes ház.
1 évre rá már a saját házunkban alhattunk Budapesttől 30 km-re az M1 mellett, mégis nyugalom és csend szigete ez, az erdő szélén, ahol a természet szinte gyógyítja háborgó, stresszes lelkünket, hazaérve a nagyvárosból. Bejutni ugyanannyi idő a munkába, mint a budai hegyekből. A karácsonyok még meghittebbek ebben a felemelő, gyógyító környezetben, nem sok dolog tudja megzavarni ezt a költői nyugalmat, gondolná az ember…
Nos, valóban nem sok, de az egyik ilyen alattomos és sunyi dolog például egy szuvas fog, amiről az ember csak akkor vesz tudomást, amikor beleharap a karácsonyfán csüngő, pompás csomagolásával csalogató szaloncukor költeménybe. Hát így járt az én legjobb barátnőm is.
Gondolta megússza egy nagy pohár vízzel való öblögetéssel és a cukorfalás felfüggesztésével, de nem így lett. A fogmosás enyhülést hozott ugyan számára ideig-óráig, de már a meleg és a hideg is érzékenyen érintette a szuvas fogát. Hát sajnos a fogszuvasodás nem gyógyul meg magától, ez jól ismert tény.
Mivel barátnőm nem nagyon ért az internethez, engem kért meg, hogy segítsek neki fogorvost keresni, s mivel jók a megérzéseim, rám bízza, melyiket választom, csak lehessen online időpontot foglalni, minél hamarabb eljusson egy jó szakemberhez.
Fogorvost találni Budapesten, online bejelentkezéssel nem lehet olyan nagy kihívás, de barátnőm számára megfelelőt találni, na ez már nagyobb körültekintést igényelt tőlem. Tudni illik, az én legjobb barátnőm extra módon, brutál félős, szinte retteg a fogorvosoktól, így a szuvas fog csak az egyik nagy probléma, amit a fogorvosnak kezelnie kell nála.
Alapos és részletes válogatás és kutakodás után bukkantam rá a Fogorvos Budapest fogorvosi rendelőre, a kedvenc budai részemen, a II. kerületben. Náluk a legrokonszenvesebb, legmosolygósabb munkatársak dolgoznak. Teljes mértékben emberbarátok, türelmesek és megértőek még a nehéz esetnek nevezhető páciensekkel is! Online is tudsz időpontot kérni, s rövid időn belül visszahívnak a kedves munkatársak. Árban is abszolút korrektek, úgy gondolom, még országos viszonylatban is.
Barátnőmnek úgymond szerencséje volt, hiszen a legjobb kezekbe került, mert a szuvas fogak kezelésénél ebben a fogászati rendelőben több módszert is alkalmaznak. Ha a szuvasodás a barázdából még nem jutott a mélyebb zománcrétegbe, akkor barázdazárással oldják meg, amihez nem kell fúrni és tömni a fogat. Felesleges volt az a nagy izgalom.
A Fogorvos Budapest széleskörű, profi fogorvosi ellátást nyújt Budapesten.
Ebből a fájdalmas történetéből egyértelműen kiderült számomra, hogy még aki rendszeresen jár fogászati szűrésre, annak is lehet tudtán kívül egy icipici szuvas rész a fogán, amely pont a legalkalmatlanabb pillanatban kezd szorgosan tevékenykedni, amikor az ember a legkevésbé van felkészülve ilyesmire. Nem érdekes?
Azt hiszem erre mondják, hogy „ha egészség van, minden van”!