Saját házba költözött az egyesületünk

Hová megy az ember, ha egy hétvégére csak csendet keres? Mi évekig erre kerestük a választ egy maroknyi baráttal, akikkel egyesületet alapítottunk, hogy vidéken nyugodt, elvonulós hétvégéket szervezzünk fáradt embereknek. Béreltünk tornácos parasztházakat, ahol a kertben levendula és citromfű nőtt, és ahol reggelente csak a madarak és a kútkerék nyikorgása hallatszott.

A vendégek többsége az első este még a telefonját nézte, a második reggelen már mezítláb ült a fűben egy bögre teával. Megtanultuk, hogy a csendhez nem kell sok: egy jó ágy, egy közös asztal, néhány könyv a polcon, és egy házigazda, aki nem kérdez túl sokat. Hosszú évekig vándoroltunk házról házra, minden tavasszal újrakezdtük a keresést, és minden ősszel visszaadtuk a kulcsot. Tavaly aztán az egyik alapító tagunk nagynénje ránk hagyta a régi házát egy kis falu szélén. Az első hétvégén csak járkáltunk a szobákban, és nem hittük el, hogy ezt már nem kell visszaadni.

A ház azonban nemcsak a vendégeknek hozott változást, hanem egy régi papírügyünket is lezárta.

Az egyesületünk hat évig a Gross Office címén volt bejegyezve. Annak idején azért választottuk őket, mert civil szervezeteknek, alapítványoknak és egyesületeknek is adnak székhelyet, nekünk, önkénteseknek pedig eszünk ágában sem volt minden hónapban Budapestre utazni a levelekért. A küldeményeket havonta postázták annak, akit megadtunk, a szerződés határozatlan idejű volt, csak a díjat kellett időnként rendezni. Hat év alatt egyszer sem kellett emiatt idegeskednem, ami egy önkéntesekből álló szervezetnél nem kis szó.

Most viszont, hogy a háznak saját címe lett, a székhelyet is oda szerettük volna áttenni. Egy októberi estén, a nagy konyhaasztal körül ültünk le megbeszélni, ki mit intéz. Az egyik tagunk a partnereknek írt levelet vállalta, a másik a bankot, nekem jutott a székhely, mert annak idején is én kötöttem meg a szerződést, és a dossziéja azóta is az én polcomon állt. Ekkor jött a kérdés: hogyan zajlik ez pontosan, és mire figyeljünk, hogy semmi ne maradjon el. Nem akartam találgatni, ezért a grossoffice.hu oldalán kerestem rá, és találtam egy cikket, ami pont erről szól.

A székhelyszolgáltatás megszüntetése az oldal szerint a szerződésben rögzített feltételek szerint történik: ott van a felmondási idő, a felmondás módja, és ha van ilyen, a felmondási díj is. A cikk arra is felhívja a figyelmet, hogy a szerződés elején a felmondásnak korlátai lehetnek, ezért aki most köt szerződést, annak érdemes ezt a részt előre elolvasnia. Nekünk ez már nem jelentett gondot, hat év után jártunk.

A legfontosabb tanulság egy egyszerű mondat volt: a régi címre érkező küldemények átirányításáról a szervezetnek kell gondoskodnia, a székhelyszolgáltató erre nem köteles. Ezt kiírtam egy cetlire, és felragasztottam a hűtőre a ház konyhájában, a vendégeknek szóló teafőzési útmutató mellé. Az új címet megírtuk minden partnerünknek, a postán intézkedtünk, és mire az új székhelyet bejegyezték, a régi címre már alig jött valami.

Ha valaki most kérdezné, mi a legnehezebb a székhelyszolgáltatás megszüntetése körül, nem a papírokat mondanám. Furcsa érzés volt elköszönni. Hat évig egy budapesti cím volt az egyesület hivatalos otthona, miközben mi a vidéki házak között vándoroltunk, és ez a cím volt az egyetlen állandó dolog az életünkben. Az utolsó postázott borítékot én bontottam ki, a tornácon ülve, és egy pillanatig csak forgattam a kezemben.

Most, amikor egy szombat délután a tornácon ülök egy bögre citromfűteával, és a vendégek lassan sétálnak a kertben, néha eszembe jut az a cím. Jó volt tudni, hogy amíg nem volt saját házunk, a Gross Office vigyázott a leveleinkre, és az is jó, hogy az elválás ugyanolyan rendezetten ment, mint előtte a hat közös év.